„Hagyományainkból építkezünk”

Erkel Ferenc (1810–1893): Magyar himnusz (B-dúrban közös énekléssel)

Vezényel: Horváth Gábor

Mosonyi Mihály (1815–1780): Ünnepi zene

vezényel: Ménesi Gergely

Liszt Ferenc (1811–1886): Tasso – Panasz és diadal (S. 96)

Vezényel: Horváth Gábor

Bartók Béla (1881–1945): Tánc-szvit zenekarra (BB 86)

Vezényel: Ménesi Gergely

—
Kodály Zoltán (1882–1967): Budavári Te Deum

Közreműködik:

Váradi Zita – szoprán, Megyesi Schwartz Lúcia – alt, Szappanos Tibor – tenor, Kovács István – basszus

Szent István Király Oratóriumkórus (karigazgató: Záborszky Kálmán)

Vezényel: Záborszky Kálmán

A Nemzeti Színház igazgatója, Bartay András 1844. március 3-án, a Regélő Pesti Divatlap hasábjain hirdetett pályázatot eredeti színmű, magyar opera és himnusz komponálására. A zsűri utóbbinál egyhangúlag Erkel Ferencnek ítélte az első helyet, de amint az 1901-es egységes magyar himnuszról szóló törvényjavaslatban is szerepelt, Kölcsey és Erkel művét „a magyar néplélek avatta fel a magyar nemzet fohászává”. E nemzeti igények hívták életre Jubileumi koncertünk valamennyi művét. Liszt szimfonikus költeménye, az 1954-ben szerzett Tasso még egyetemes témát dolgoz fel: az emberfeletti nehézségekkel küzdő hős megdicsőüléséről és a műveiben tovább élő művészről mesél, de pártfogoltja, Mosonyi Mihály 1860-ban már a nemzeti hangot keresi zenekari program-költeményében. A magyart búsulásában és vigalmában jeleníti meg, és mintegy himnuszként csendül fel a mű végén Egressy Szózata. A magyar zene kérdése közel hetven évvel később Bartók Bélát és Kodály Zoltánt is foglalkoztatta. A Pest, Buda és Óbuda egyesítésének ötvenedik évfordulójára rendelt Táncszvit e szellemben fogant 1923-ban Trianon után, de Bartók a kelet-európai népzenék egybefűzésével már legfontosabb eszméjét, a népek testvérré válását hirdeti. Kodály visszatekint, összegez. Budavári Te Deuma Buda töröktől való visszafoglalásának 250. évfordulójára született: a magyarság tragédiáiról és diadalairól énekel. Egyesíti a múltat és jelent, zenei eszköztára a romantikus gesztusoktól a népzenei elemekig terjed: monumentális hálaének.